Az eredményhirdetés úgy történt, hogy azok, akik javítani tudtak a régi
idejükön, közösen felálltak egy hatalmas dobogóra.
– Most már elárulod, ki van a fényképen? – kérdezte Pufi később.
– Én vagyok, csak egy évvel korábban. Azért nézek úgy ki rajta, mintha
a saját öcsém lennék – magyarázta Fürge Láb.
Pufi zavartan vakargatta a fejét a sapkája alatt.
Búcsúzás előtt Panni megkérdezte Fürge Lábtól, mit tanácsolna nekem
a másnapi versenyre.
A válasz rövid volt, és egy bajnokhoz méltóan magabiztos.
– Csak magadat kell legyőznöd, senki mást!
– Ez úgy hangzik, mint egy varázsige.
– Igen, valami olyasmi.

Szegény Panni valóban olyan gyenge volt, hogy alig tudta az egyik lábát a másik elé rakni. Szinte összerogyott a súlyom alatt. Már éppen le akartam szállni róla, amikor hátrafordította a fejét, és megkérdezte:
– Az előbb csak tréfáltál, ugye?
Nem értettem a kérdést. Mi az, hogy az előbb? Amikor azt mondtam Apának, hogy megyünk egy kört a barátommal? A választ keresve nagy barna szemébe néztem, és egyszerre megértettem, hogy mit szeretne hallani:
– Dehogy tréfáltam! – súgtam a fülébe. – Tényleg azt szeretném, hogy legyél a barátom!
Több sem kellett neki. Megrázkódott, mint egy mobiltelefon, amikor bedugják a töltőbe. A teste kikerekedett, a szőre pedig kifényesedett, szinte felragyogott. Boldogan nyerített, és néhány szökkenéssel utolérte a karavánt.

– Szeretnél mondani valamit? – mennydörögte a sárkány, amikor Nagy Faltörő már farokcsapásnyi távolságon belülre került.
– Engedj át a hídon... – kezdte a barátunk reszkető hangon, majd megköszörülte a torkát, és kimondta a varázsigét:
– Kérem szépen.
– Hogyan mondtad?!
– Kérem szépen!
– Na azért! – dörgött a válasz. – Már azt hittem, örökké csak fejjel fogsz rohanni a falnak.
Azzal a hatalmas fenevad félrehúzódott a kistermetű kos elől, amíg az átkocogott mellette a túloldalra.
Mi pedig egymás nyakába ugrottunk, és az innenső partról gratuláltunk neki.

Egy napon azonban a Gazdi feleségének kerekedni kezdett a pocakja. Babát várt. A kutya, akit akkor még nem hívtak irigynek, rövidesen azt vette észre, hogy a csöppség bár még meg sem született, máris fontosabb lett nála. Egyre kevesebbet jártak vele kiképzésre, kirándulni, de még sétálni is. Amikor pedig az újszülöttet hazahozták a kórházból, hirtelen minden rosszra fordult.
Azt sem engedték meg neki, hogy megszagolja az új családtagot. Sőt, bár korábban bent alhatott az előszobában, most még a házból is ki kellett költöznie. Az ajtót is becsapták az orra előtt. A lábtörlőn fekve hallgatózott és szaglászott befelé egész nap.